E. L. James: A sötét ötven árnyalata


Hol is kezdjem… kezdem az elején… 
Borító: 
Alig értem vele haza, máris úgy nézett ki, mint amit már olvastak előttem, a gyanús az volt benne, hogy aznap hozták a boltba -.- Elkezdtem este olvasni, és a látvány, napról napra romlott, a védő fólia a borítón, egyre csak kunkorodott fel a sarkain, pedig aki ismer tudja, hogy óvatosan olvasok… 
Szövegezés: 
Nem olvastam az eredeti, angol könyvet akartam, de nem vitt rá a lélek ennyi jó könyv mellett itthon szóval a fordítást nem az én tisztem megítélni (habár az, hogy már a könyv címe is rosszul van lefordítva, árulkodó), de voltak párbeszédek, ahol komolyan, fogalmam nem volt, mi van. Elolvastam egyszer, aztán még egyszer, újra lassabban, és nem tudom mit akart vele mondani. Sok mondat értelmetlen volt, betűk hiányoztak szavakból, szavak hiányoztak mondatokból. Úgy éreztem magam, mintha egy javításra váró kéziratot olvasnék. Az csak egy dolog, hogy az írónő képességeit meghaladják a bonyolult mondatok, de attól még a fordítás, a szerkesztés és a KIVITELEZÉS lehetne minőségi munka. Főleg, hogy nem hajtotta őket a tatár, még késtek is a tervezett kiadáshoz képest. Egy 500 ft-os könyvtől is elvárom, hogy élvezetesen legyen megírva, ne hemzsegjen a hibáktól, egy 4000 ft-ostól pedig pláne. Ezúton üzenem a kiadónak, hogy kevesebb reklám és sokkal több odafigyelés. Ugyanis az kevés, ha valaki megveszi a könyvet és olvasás után kidobja/eladja/elajándékozza. Ezzel ugyanis nem nő az eladott példányszám, mert az, aki így jut hozzá, már nem tőlük veszi meg… 
Remélem hamarosan kiadják a MÁSODIK, JAVÍTOTT KIADÁST. 
Az előző könyvhöz képest fejlődés, hogy MAJDNEM volt cselekménye, akár hányszor felcsillant a szemem, hogy na itt, most történik valami izgis (nem csak a szokásos hol és hogyan szexelt Ana és Grey ) mindig 3 oldallal le is tudta az írónő. A végkifejlet pedig fanfic lévén várható volt, és kiszámítható. 50 árnyalattal sötétebb??? Szerintem fakul ez a szürke .

Prometheus



Valamilyen fura oknál fogva, egyik Alien filmet se láttam még, valahogy viszolygok tőle. Az elmúlt néhány évben, egyre több új mozifilm, régebbiek előzménye, így bátran vágtam bele, hogy megnézzem.

A történetről:
Az emberiség nagy talánya ősi időktől fogva, hogy kik vagyunk mi, és hogyan kerültünk a bolygónkra. Akik nem érik be a vallási mítoszokkal, és Darwin tudományos elméleteivel, azokat szólítja meg ez a film. Kutatócsapat érkezik egy távoli bolygóra, ahol úgy sejtik, válaszokat kaphatnak ezekre a kérdésekre.

A film nagyon látványos és futurisztikus, lekötötte a figyelmemet, de valahogy nem éreztem tőle, hogy nekem meg kellene néznem a többi részét is. A régi rajongóknak biztosan szívet melengető ez a film, de kétlem, hogy sok új nézőt csábított.

Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei


És aki ezt mondja:

Saját fotó

Többet van a kezemben könyv, mint hajvasaló, mégis egyenes a hajam... :D

Könyvek, filmek, sorozatok

Amiről megmondom a magamét...

Akik adnak a véleményemre:

Üzemeltető: Blogger.