Jane Austen - A mansfieldi kastély


Hogyan került hozzám a könyv?

Kb 13 éves lehettem, amikor elemeltem anyukám könyvei közül. Ez volt életem első Jane Austen regénye, emiatt valahol különösen kedves helyet foglal el nálam. Akkoriban még nem volt ennyire elérhető közelségben az internet, a fülszövegből néztem ki Miss Austen további munkáit és égtem a vágytól, hogy kikölcsönözhessem őket a könyvtárból. A saját példányommal a férjemuram lepett meg, néhány éve, karácsonykor.

A borító:

A kép egy festményt ábrázol, igazából sok köze nincs szerintem a regényhez, legalábbis, így olvasás után se érzem odaillőnek.

A történet:

Fanny-t magához veszi a gazdag Bertram család, hogy ezzel könnyítsenek a népes Price család anyagi terhén, és egyúttal lehetőséget adjanak, hogy legalább ő, úrilányhoz illő nevelést kaphasson. Kislányként mindig érezte, hogy alacsonyabb származású, unokanővérei nyomába se léphet se szépség, se műveltség tekintetében. Egyetlen támasza, aki mindenben segítette, s akit testvéreként szeretett, unokabátyja, Edmund. Mire betöltötte a tizennyolcat, ez a szeretet gyöngéd szerelemmé vált. Ekkortájt költözik Mansfield környékére a Crawford testvérpár, Mary, aki magába bolondítja Edmundot és Henry, aki minden nő tetszését ki akarja vívni.

Véleményem:

Az összes regény közül, talán mindig is ezt kedveltem legkevésbé. Első olvasáskor túl naiv voltam, hogy Henryt mindig is olyan rossznak lássam, amilyennek kellett volna, az Angliában oly népszerű unokatesószerelmet azonban sehogy se akarta a gyomrom bevenni. Most, hogy sokadjára olvasom is viszolygok tőle, de próbáltam olyan szemmel nézni, hogy ez akkoriban elfogadott volt. Olvasás közben rájöttem, hogy senki más nem lehetett volna olyan jó Edmundnak, mint Fanny, és fordítva. Szigorúan nézve, Edmund magának nevelt feleséget, már a kezdetektől fogva, csak még ő se tudta. Fanny karaktere nekem kicsit sótlan volt. Készséges, szófogadó, csendes, visszahúzódó. Szeret olvasni, szereti a költészetet (ez mentette meg attól, hogy unalmasnak bélyegezzem meg gondolatban). Jane Austen, mint egy lelkész lánya, nyilván szükségesnek látta, hogy vallási kérdésekben kissé szabadjára engedje a tollát, de nekem ezek a részek kicsit unalmasak voltak, bár segítettek felépíteni Edmund jellemét.
Felüdítettek az ilyen szavak: pallérozott, pamlag, újsütetű. :D
A régi viszolygásomból sikerült egy keveset lefaragnom, de továbbra se ők a kedvenc karaktereim.

Amit a legjobban hiányoltam:

A HUMOR. Hová tűnt a sziporkázó Jane, amikor ezt írta?! Sehol egy vicces karakter, leginkább sajnálatra méltóvá vált mindenki a végére. Néha Norrisné mintha majdnem mulatságos akart volna lenni, de inkább csak gyenge próbálkozásra futotta az erejéből. Olyan komoly témát boncolgatott - vallás, állhatatosság, erény - jó lett volna egy kis iróniával oldani a feszültséget.

Kerstin Gier - Rubunvörös, Zafírkék, Smaragdzöld ~Időtlen szerelem trilógia




Véleményem spoileres!

Hogyan került hozzám?:
Nagyon sokáig szemeztem az első kötettel, kölcsönkértem, elolvastam, persze ezután meg kellett vennem, majd a második részét is, az idén pedig végre a kezem közé kaparinthattam a befejező, harmadik részét.

A borító(k):
Hasonlít az eredeti, német borítóhoz, de azok egymás mellett, mint itt a második képen is látható, jól mutatnak. A magyar borítóknál nincs meg ez az összhang, a könyvek tetején nagyon elüt, hogy nem azonos a minta. A smaragdzöld borítója pedig szerintem nem eléggé zöld. A könyvekben egyedi, hogy a betűk színesek (rózsaszín, kék és zöld), ez a kivitelezés nekem nagyon tetszett.

A történet:
Egyszer volt, hol nem volt, élt egyszer egy lány Londonban, aki egyik nap megtudja, hogy valójában időutazásra alkalmas géneket örökölt dúsgazdag és ehhez mérten kellően sznob családjától. Elmesélik neki, hogy ezzel a tulajdonsággal azonban nincs egyedül, ő a tizenkettedik, akinél ez jelentkezett, több évszázad óta és hogy egy külön titkos társaság fogja ezentúl irányítani az életét. Ő lett a Rubinvörös. Hogy a helyzet még bonyolultabb legyen, van még egy időutazónk, aki persze fiú, irtó jóképű, és pont annyira bunkó, hogy még azért bele tudjon esni szegény hősnőnk :)
A titkos társaság a múltból, alapítójuktól kapja az utasításokat az időutazókon keresztül, hogy beteljesíthessenek egy jóslatot. Hősnőnk így csak kapkodja a fejét, hogy megtanuljon pukedlizni, táncolni, illedelmesen viselkedni, minden időben. Mindeközben elbizonytalanodik, hogy vajon az ügy, amiért küzdenek valóban jó célokat szolgál-e, nem tudhatja ki ellenség és ki lesz igaz barát.

A véleményem:
A story teljesen beszippantott, rég volt már ilyen velem. Miután rájöttem, hogy valószínűleg már sosem kapok baglyot a roxforti felvételimről, azóta azt várom, hogy mikor fogok spontán elapszálni :D
Teljesen magával sodort a könyv lendülete; a titkos társaság, a rejtett főhadiszállás, a Londonra annyira jellemző sejtelmes misztikum, a ruhák, a bálok, a rímekbe faragott jövendölések és a titkos társaság hiteles naplóbejegyzései... mind-mind hozzátettek valami pluszt, hogy úgy érezzem, ez egy olyan könyv, ami csak többszöri elolvasás után fogja feltárni számomra minden titkát. A szereplők viccesek, a szójátékok, a helyzetkomikumok annyira telibe találtak, hogy sokszor kérdezte meg a párom, amíg olvastam, hogy "mi olyan vicces?" Mindig azt feleltem: "Majd jövőre megtudod a moziban!" :) Íme egy kis kedvcsináló az első könyvből készülő filmhez:



Azt hiszem fel kell elevenítenem szegényes német nyelvtudásom. :D


Jane Austen - Büszkeség és balítélet



A véleményem spoileres!

Hogyan került hozzám a könyv?:
Azt hiszem olyan tizenöt lehettem, amikor kivettem a könyvtárból. Kb. két este alatt kiolvastam, ami akkor nekem nagy szónak tűnt. Egyszerűen tanulás után nem lehetett ki se rugdosni a könyv mellől. Néhány éve a férjemtől kaptam egy saját példányt egyik karácsonyra és azóta is nagy becsben őrzöm.

A borító:
Kemény kötéses, strapabíró, igazi újraolvasóknak való darab. A borító alapjául szolgáló festményen öt lány látható, akik akár a Bennet lányok is lehetnének.

A történetről:
A Bennet család mindennapjaiba akkor csöppenünk bele, amikor a szomszédságba beköltözik Mr Bingley, akiben a környék azonnal potenciális férjjelöltet lát valamennyi hajadon leány számára. A fiatalember azonban a legidősebb Bennet lányt tünteti ki figyelmével. A fiatalember barátja, Mr Darcy és a nővérei azonban nem helyeslik a kapcsolatot. Ármányok, vallomások, visszautasított kérők, leányszöktetés, szellemes párbeszédek és hihetetlenül szórakoztató karakterek színesítik a regényt. Természetesen a váratlan fordulatokból sincs hiány.

A véleményem:
A Bennet lányok annyira különböznek egymástól természetben, hogy elkerülhetetlen, hogy legyen közöttük egy Jane, aki szerény és csodaszép; Eliza, akinek mindenkiről meg van a véleménye, vidám és külsőre éppencsak "megjárja"; Mary, aki jelentéktelen, de mindenáron ki akar tűnni a szorgalmával, és hajlamos a magamutogatásra; Kitty, aki túl fiatal, hogy nővéreinek érdemes társasága legyen, ezért a legkisebb testvére, Lydia befolyása alá kerül, aki pedig szemtelen, vidám, és egy kissé beképzelt. Édesanyjuk, célul tűzte ki, hogy mindegyik lányának nagyon jó férjet kell fognia, de gyakran közönséges és képmutató, ami néha riasztóan hat a kiszemelt "áldozatokra". Mr Bennet, az örök kedvencem, az igazi angol humor képviselője, keveset beszél, de ha megszólal, garantáltan nevetnem kell. Sorolhatnám még véges-végtelen a szereplők felcímkézését, azt hiszem nem találnánk két egyformát közöttük. A jellemek annyira jól vannak megrajzolva, hogy szinte magam előtt látom őket, a férfi karakterek közül pedig természetesen Mr Darcy a nagy kedvencem. Kimért, öntelt, távolságtartó magatartásával kivívta a helyiek haragját, Eliza ellenszenvét pedig csak fokozta, hogy ebből a pár tulajdonságból építette fel Darcy egész képzelt jellemét. Örök téma a könyvekben, hogy két egymás szemében ellenszenves ember között kipattanhat egy szikra, amiből vonzalom alakul ki. Mégis mind között, nekem ez a kedvencem. Kár, hogy Eliza akkor kezdi el becsülni Darcy-t, amikor meglátja Pemberley-t és eszébe jut, mit is veszített. Ettől nekem kicsit anyagiassá vált, ami persze nem baj, hiszen akkoriban egy nő helyzete csakis a férjétől függött, ha nem örökölt súlyos ezreket. Persze Darcy később kiérdemelte tetteivel a megbecsülést :) Sokszor elgondolkozom, hogy vajon hogyan lehetett volna másképp, máshogyan csavarni a szálakat, de mindig arra jutok, ez a könyv így tökéletes, ahogy van. :)


Simon Tamás: Vérmacska


Véleményem szókimondó és spoileres!!!

Talán felesleges is volt ezt kiírnom, mert úgy érzem, hogy nem lehetek szókimondóbb Alfinál. Spoilerről pedig aligha beszélhetünk, ha figyelembe vesszük, hogy nincs a könyvnek cselekménye.

Hogyan került hozzám a könyv?:
Régóta terveztem már, hogy elolvasom, mert: 1. könyvmolyképzős; 2. macskás; 3: magyar. Hogy mégis olyan nehezen szántam el magam rá, az többek közt amiatt lehetett, mert annyira egymásnak ellentétes véleményeket olvastam, hallottam róla. A rukkolán sikerült happolnom, belelapoztam, és el is döntöttem, biztosan nem tartom majd meg.

A borító:
Jópofa rajz, a már jól bevált és megszokott könyvmolyos fekete háttérrel.  Szép-szép, de semmi extra.

A történet:
Alfit kölyökcicaként hazaviszi Szőri, az újdonsült gazdi, és boldogan élnek, amíg meg nem halnak. Szőri egy elhízott fiatal pasi, aki a szüleinél él, bagózik és gépezik egész nap, se barátnője, se társasági élete. Macskája, Alfi, pedig tud beszélni, bár leginkább csak a trágár szavakat szedte magára az utcán, ahol addig élt, és később se tanult semmi jómodort. Napjaik azzal telnek, hogy Alfi vagy beteg, vagy pedig a lakás berendezési tárgyait próbálja elpusztítani, vagy pedig eszik.

A véleményem:
Amilyen vegyes érzelmekkel vettem a kezembe, olyannal is tettem le. Alfi jó fej, káromkodik, osztja az észt, naphosszat bontja a lakást, vagy döglik az ágyon. Mindent lepisil, megrág, szétkapar, és fejébe vette, hogy úgy neveli meg a háziakat, hogy lekaparja a csontjukról a húst. Hogy mégse öli meg őket, az is inkább önzés, hisz akkor kitől kapna tasakost, tiszta almot, és különben is magányos lenne. Az első negyven oldal vicces, bár a trágár szöveg nem üti meg az én irodalmi mércémet. De azután elkezdődnek ismétlődni a poénok és rájövök, hogy sajnálom Szőrit és Alfit, amiért ilyen nyomorultul sivár és egyhangú az életük. A szövegezés csak annyira bonyolult, mint egy macska gondolata: egyszerűek a mondatok, bár néhol megcsillan a szerző egy-két eltalált hasonlat formájában. Vártam, hogy történjen valami, de igazából nem történt semmi. Pedig a könyvben eltelt két esztendő. Vagyis, valami még is csak történt: megszerette egymást gazdi és háziállat. Néha jobban élveztem a fejezeteket elválasztó rajzokat, mint a történetet.

Ami nem tetszett: a már említettek mellett többször hangoztatta a szerző, Alfi nevében, hogy az állatok mennyivel felsőbbrendűek a gyerekektől, mert sokkal hamarabb lesznek szobatiszták. Hát... alóla is kár volt kivenni a kakás pelenkát, ha tényleg így gondolja...

Biztosan el fogom olvasni a 2. kötetet, mert ugye sorozatot elvből se hagynék félbe, de nem éget a vágy, hogy azonnal belevágjak.

Jane Austen - Értelem és Érzelem



Hogyan került hozzám:

Édesanyámnak egyetlen Jane Austen kötete volt, A mansfieldi kastély. Miután elolvastam, úgy éreztem: MÉG!!! A fülszövegben lévő többi munkájának címeit kijegyzetelve elindultam hát a helyi könyvtárba, hogy felkutassam őket. Ennek már 15 éve. Nem emlékszem végül a könyvtárból vettem-e ki, mert nem sokkal azután könyvvásár volt a könyvtár környékén, és ott szereztem be, az első, puha kötésű, saját példányomat, aminek  a 95-ös filmadaptációs borítója volt. Néhány éve, nagy örömömre elkezdte kiadni a Lazi kiadó, illetve az Ulpius kiadó újra a köteteit, és én szorgosan el is kezdtem gyűjtögetni őket. :)
Az idén indítottam a moly.hu-n egy 60 napos Jane Austen kihívást, ez idő alatt kell elolvasni az írónő hat regényét. Ez a kötet a sorban az első.

A borítóról:

A Lazi kiadó igényes és tartós kivitelezését részesítem előnyben, mivel ezek a könyvek sűrűn fordulnak meg a kezeim közt. A borító önmagában tetszik, bár nem szeretem a filmes borítókat könyvborítóként. A történetet figyelembe véve nem hiszem, hogy Marianne és Willoughby első találkozását megörökítő kép volt a legjobb választás.


A történetről:

Két fiatal vidéki úrilány, azonos helyzetben, mégis különbözőek. Testvérek, mégis egymással ellentétes nézeteik vannak szinte minden témában. Elinor higgadt, megfontolt, amíg húga Marianne heves, öntörvényű, csak a saját pillanatnyi boldogságát tartja a szeme előtt. Mindketten szerelmesek, mindketten úgy gondolják, a másikuk el van jegyezve valakivel, de nem akarják a másikat kérdőre vonni. Mindketten akadályokkal vannak elválasztva a szeretett férfitól: Elinort Mr. Ferrars családja nem tartja ideális feleségjelöltnek, míg Marianne a saját csökönyös eszméi tartják távol Brandon ezredestől. Úgy hiszi, az ezredes 35 évesen már öreg, és nem hisz abban, hogy az ember szerethet kétszer igazán. Persze, ha már az ezredes túl öreg, akkor kell, hogy jöjjön egy fiatal, jóképű, szépreményű fiatalember, aki megdobogtatja hősnőnk szívét. S, hogy a másik párosnak se legyen egyszerű az élete, ott egy hölgy lép a képbe.
Lehet-e boldog egy összetört szív? Mi egy férfi erénye? Ha kitart az első vonzalom mellett, vagy ha nem? Megtalálják-e a Dashwood lányok a boldogságot?


A véleményem (erősen SPOILERES!!!):

A karakterek annak ellenére, hogy felületesen vannak megrajzolva, mégis tetteikkel, mondataikkal, gondolataikkal annyira élethűvé válnak, hogy szinte magam előtt látom őket. Az írónő sajátos jellemrajzot alkalmaz, ritkán írja le nekünk, hogy egy hölgy milyen testi adottságokkal rendelkezik, tökéletesen megfelelő, ha annyit tudunk, élénk, művelt és csinos. :)
A Dashwood lányok közül talán Marianne ment át a legnagyobb jellembeli fejlődésen a történet alatt, a könyv első felében önző volt és képtelen volt arra, hogy az érzéseit - legyen az öröm, vagy éppen bánat - elrejtse mások elől. Bizony egy-két hisztije alkalmával le bírtam volna neki keverni egyet-kettőt, igencsak viszketett a tenyerem :)
Elinor már néha idegesítően önzetlen volt a számomra. Én biztos nem tudtam volna ennyi önuralmat magamra erőltetni. Pár év eltelt már az utolsó olvasásom óta, úgy érzem, hogy mást kaptam ezúttal, mint legutóbb. Érdekes, hogy a regény ugyanaz, csak én változtam közben. Feleség lettem és anya, azt hiszem, más szemmel látom már a karaktereket. Régebben kedveltem Edwardot, most kifejezetten ellenszenves volt a szememben.  Lucy Steelere nem is emlékeztem, hogy ilyen beképzelt, és beszólogatós :/

A történet fordulatos volt, de valahogy egyetlen szereplő se tett semmit, hogy előmozdítsa az eseményeket. Leginkább csak sodródtak az árral, és várták, hogy az ölükbe hulljon a megoldás...

Igyekeztem ezúttal kicsit a hibákra koncentrálni, nem mintha sok volna belőle. :) Most valahogy egyik szereplőt se tudnám a keblemre ölelni, haragszom rájuk, hogy nem voltak kicsit belevalóbbak. :)
Mindent összevetve akkor is szívemnek kedves történet.

Hamarosan érkezem a könyvből készült film és sorozat kritikájával!

Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei


És aki ezt mondja:

Saját fotó

Többet van a kezemben könyv, mint hajvasaló, mégis egyenes a hajam... :D

Könyvek, filmek, sorozatok

Amiről megmondom a magamét...

Akik adnak a véleményemre:

Üzemeltető: Blogger.