Szeszélyes tavasz, avagy a megtréfált blogger esete

Több kedves ismerősöm is arról számolt be márciusban, hogy bizony tavaszi fáradtság lett rajtuk úrrá és maximum állva tudnának olvasni, mert amint vízszintesbe kerülnek, azonnal majd leragad a szemük, és teljesen mindegy milyen jó könyv van a kezükben. Így történhetett, hogy márciusban öt könyvet sikerült elolvassak. Szegényes, sovány, tudom-tudom. Miután előre láttam szomorú sorsom, próbáltam biztosra menni. Olyan könyveket akartam olvasni, amelyek biztos befutók lesznek. Nem sikerült. Valami eltört bennem? Mi a baj velem? Feltettem magamnak a kérdést, de nem találtam rá választ.


És most lássuk, mi volt az az öt olvasmányom, amely nem hozta a tőle elvárt szintet:

A soha határában imádtam Andrew-t. Egyszerűen olvadoztam és alig vártam, hogy elolvashassam a folytatást. De a könyv eleje unalmas volt, Andrew teljesen más ember lett, mintha kicserélték volna és csak a neve maradt volna meg. A történet közepén volt egy-két reménysugár, hogy van még itt izgalom, ne írjam le a sztorit teljesen, de aztán... vége lett. o.O Összecsapottnak éreztem az utolsó fejezeteket. Az epilógus már csak idegesített. :(











Kicsivel volt csak jobb itt a helyzet, mint Az örökké határa esetében. Négyes karaktere számomra addig volt vonzó, amíg Négyes volt és nem Tobias. Ebben a kötetben pedig inkább csak gúnynévként használták már egymás között Trissel. Kevés volt a közös jelenetük, de azok jól sikerültek. Tudom, valahol sorsszerű egy sorozatnál, hogy a színvonal ingadozó, így most nagyon várom a harmadik kötetet, de ugyanakkor félek is tőle.










Néhány ismerősöm annyira olvadozott Kale-ért, hogy gondoltam, ez kell nekem most. Ha a folytatások nem jöttek be, akkor majd egy új regény megtöri ezt a márciusi átkot. A történet szuper!!! Nem akarok elrettenteni senkit tőle, mert tényleg jó, bár mostanában olvastam hasonló témában könyveket. De Kale, mint pasi. Számomra nagyra nőtt gyerek volt szinte végig. Az utolsó 30 oldalig bevallom sokkal jobban odavoltam Alexért, ő meg a könyv végén dőlt kardjába... így ültem én két szék közé.










Arany Pöttyösben még nem csalódtam, igazából ezzel is csak az volt a bajom, hogy a könyv első fele nyögve nyelősen ment, a második fele meg szinte egy szuszra. Lassan pörögtek fel az események.












Nagy reményt fűztem a Sötét erők trilógia befejező részéhez, az első két kötete nagyon tetszett. Viszont orvul becsapva éreztem magam, mert a romantikus szálon nem azt kaptam, amit vártam, sajnos ez már jó pár sorozattal megtörtént velem, hogy rossz shipnek szurkolok.
















Beszerzés fronton se törtem élre. Amivel gazdagodtam: Akkor szakítsunk Leiner Laurától. 

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei


Könyvek, filmek, sorozatok

Amiről megmondom a magamét...

Akik adnak a véleményemre:

Üzemeltető: Blogger.