Nyrae Dawn - A játszma #1



A borító: 


Fiatal párocska, intim helyzetben, kicsit egy a tucatból, de vidám a hangulata és a színek is azok. Mindazonáltal én hiányolom a fiú kezéről a tetkókat, melyek a könyvbéli Colt visel magán. A borító az eredeti kiadványon lévő kép nyomán készült, nekem ez a változata mégis jobban tetszik.

A történet:


Cheyenne két hete kezdte meg a főiskolai tanulmányait, és akkor ismerjük meg, amikor a nagymenő pasija épp egy másik lánnyal hempereg az ágyban. Ez már csak azért is szívás, mert Cheyenne a srác után jött erre a főiskolára tanulni és most itt ragadt, barátok nélkül. Márpedig számára a barátkozás sosem volt egyszerű. És mit tesz egy lány, akit a gyökér pasija megaláz? Felhajt magának egy olyan srácot, aki az előző szöges ellentéte, és minden fehérgyöngysoros anyukának megállna az ütő az ereiben, ha a kislánya egy ilyen pasival állítana haza, mint Colt.

Colt 21 éves és sosem akart főiskolára járni. Bulizik, iszik, csajozik, agyonra van varrva a teste, mocskos a szája és nem épp tisztességes úton jut a keresetéhez. De szüksége van a pénzre, az édesanyja végső stádiumban lévő rákos beteg, és akinek már reményt nem adhatsz, annak már csak szép pillanatokkal tudsz örömet okozni. Colt pedig mindent megtenne, hogy az anyukáját még egyszer boldognak láthassa.

Minden ember máshogy reagál a fájdalomra. Van, aki világgá kürtöli, hogy mindenki sajnálja; van, aki pedig egyszerűen csak egy rámálmokkal teli éjszaka után kivesz egy álarcot a sok közül, amely alá elrejtheti az érzelmeit. Van, aki a piálásban, a drogozásban, a bulikban, a szexben keres menedéket. Látszólag két ellentétes személyiség, mégis több bennük a közös, mint sejtik. Játéknak indul minden közöttük, ahol kölcsönösen segítenek megfeledkezni a mindennapok szarságairól, de az apró kis titkok szigetekként bukkannak fel a kapcsolatuk tavában és csak ők döntik el, hogy ez akadály lesz-e, vagy felfedezésre váró kalandpark.

Felépítése:


Fejezetenként eltérő szemszögből látjuk a cselekményt, hol Cheyenne, hol Colt volt az események középpontjában. Nem volt zavaros, sose estem kétségbe, hogy most akkor ki is az elbeszélő?! Pedig bevallom más hasonló felépítésű regénynél előfordult már velem ilyen. Igazából a fordulatokat jóval a bekövetkezésük előtt lehetett sejteni, mégsem volt unalmas, a cselekménye pörgős. Fiatalos, lendületes, kiváló nyári olvasmány, vagy hétvégi felüdülés egy fárasztó heti robot után.

A karakterek:


Mindkét főszereplő kezdetben sekélyes, akiket ránézésre be lehet skatulyázni. De a felszínt megkapargatva sokkal több a történet mondanivalója, mint a mostanában trendi csóró rosszfiú-gazdag jókislány párosítás. Cheyenne-nel rossz dolgok történtek, és emiatt fél bárkit is közel engedni magához. Róla mindent megtudtam, amit csak lehetett. Milyen volt a gyerekkora, mitől fél, mik az álmai. Vele ellentétben úgy érzem Coltról talán kevesebb infót kaptam a könyv végére. Viszonylag nem sok a mellékszereplő a történetben, de azok közül nehezen tudnék kedvencet mondani, mert mindegyikőjüknek volt egy-egy jó pillanata a regényben, ami miatt megkedveltem.

Több ilyen rosszfiú-jókislányos könyv is került mostanában a kezembe, de a zömét messze túlszárnyalta, történetben, érzelmi skálán mindenképpen.

Az erotikusabb jelenetek finoman voltak megfogalmazva, így szerintem fiatalabb olvasók is nyugodtan kézbe vehetik a könyvet, ha Colt trágár szövegét figyelmen kívül hagyjuk :D

Várható megjelenése:


Ulpius-Ház Kiadó, 2014. július vége-augusztus eleje: Nézd meg itt!




Köszönet a kiadónak, hogy olvashattam Cheyenne és Colt történetét :)


Üdv: Reelka


0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei


Könyvek, filmek, sorozatok

Amiről megmondom a magamét...

Akik adnak a véleményemre:

Üzemeltető: Blogger.